Szoftver bérlése
Úgy gondoljuk, hogy sok minden szól új E-CAD-szoftverünk, az ELECTRIX előfizetési modellje mellett, mivel a haszon kézenfekvő:
Egy hét (!) évnél rövidebb időtartam esetén a WSCAD-előfizetés a kedvezőbb alternatíva! A kumulált költségek alacsonyabbak, a kezdeti kiadások is. Az így rendelkezésére álló pénzeszközök rendelkezésére állnak más célokra.
Az előfizetéseket nem kell leírni, mert ezek üzemeltetési költségek, nem pedig beruházási javak. Az üzemeltetési költségeket 100%-ban el lehet számolni abban az évben, amelyben felmerülnek. Maximalizálja a nyereségét, ha az előfizetésre fordított kiadásait 100%-ban leírja abban az évben, amelyben felmerülnek. A megvásárolt licenceket azonban több éven keresztül lehet leírni, azaz ma pénzt úgy ad ki pénzt, hogy azt csak pár év múlva tudja elszámolni.
Az előfizetés ingyenes update-eket és minden utódterméket tartalmaz. És ha a projektjéhez ideiglenesen plusz licencre van szüksége, az szintén benne van az előfizetésben 4 hétig ingyenesen!
Szoftver vásárlása
Természetesen ugyanazt az ELECTRIX szoftvert kínáljuk megvásárolható licencként is szoftvergondozással. A gondozás ingyenes szoftverfrissítéseket, technikai támogatást és hozzáférést tartalmaz a wscaduniverse.com portálhoz, ahol több mint 400 gyártó több mint 2,1 millió alkatrészadata érhető el.
Fontos tudni: A megvásárolt licencek beruházási javak és több éven keresztül írhatók le. Tehát ma úgy ad ki pénzt, hogy azt csak pár év múlva tudja 100%-ban elszámolni. Az előfizetéseket viszont nem kell leírni, mert ezek üzemeltetési költségek. Ezek 100%-ban elszámolhatók abban az évben, amelyben felmerülnek.
3 éves előfizetés: Az inflációgyilkos
Biztosítsa be magát egy 3 éves előfizetéssel a következő évek inflációja ellen és profitáljon a 10% kedvezményből.3
3) A teljes ár a szerződéskötéskor fizetendő.
4 érv a WSCAD-előfizetés mellett
1.
Mindig naprakész szoftver
Az előfizetés keretében mindig az E-CAD-szoftver legújabb generációjával dolgozik. Így mindig a legújabb technológiákat használhatja a maximális hatékonyság érdekében – többletköltségek nélkül. Az előfizetéssel nem csak szoftverünk legújabb frissítéseit kapja meg ingyenesen – de minden utódterméket is.
2.
Ingyenes ideiglenes másodlicencet kap
Tudjuk, hogy a projektek nem mindig a tervezetteknek megfelelően alakulnak. Ha a projektterhelés miatt több licencre van szüksége, bürokráciamentesen támogatjuk Önt: Az előfizetés már tartalmaz egy négyhetes másodlicencet. Ezt egészen egyszerűen lehívhatja, amikor és ahol csak szüksége van rá.
3.
Nem vállal kockázatot – dokumentumai és projektjei megmaradnak
Ha egyszer úgy dönt, hogy nem hosszabbítja meg WSCAD licence bérleti szerződését, minden dokumentuma és projektje megmarad. Ha vásárolt egy licencet, továbbra is hozzáfér megvásárolt licence legutolsó állapotához.
4.
Profitál az árstabilitásból
A 3 éves WSCAD-előfizetéssel árstabilitást nyer és bebiztosíthatja magát a következő évek inflációjával szemben. Ráadásul profitálhat a 10%-os kedvezményből, amelyet az éves előfizetési díjból kap*.
* A teljes ár a szerződéskötéskor fizetendő.
Hasonlítsa össze: WSCAD-előfizetés vs. vásárlás & gondozás
Szolgáltatások
Telefonos támogatás
Frissítések és javítások az aktuális szoftvertermékhez
Ingyenes upgrade az utódtermékre
wscaduniverse.com - Több mint 400 gyártó több mint 2,1 millió alkatrészadata, komplett darablisták összehasonlítása és importálása
Bővített funkcionalitás, bővített szoftverinterfészek és bővített gyártói interfészek
Ingyenes ideiglenes licenc (4 hétig)
Szoftvergondozás
H – P: 8:00 – 16:00
upgrade-díj
Bérlés
H – P: 8:00 – 16:00
Kérdések és válaszok
Mi a különbség a vásárlás és a bérlés/előfizetés között?
Ugyanazt a szoftvert vásárolhatja meg vagy bérelheti. Vásárláskor két év szoftvergondozás kötelező. Azonban azt javasoljuk, hogy ezután se mondja fel a gondozási szerződést, mivel úgy fontos szolgáltatásokról (mint pl. szoftverfrissítések) mondana le. A gondozás lejárata után továbbra is használhatja a licencet az utolsó állapotában. Update-re vagy upgradre gondozási szerződés nélkül nincs lehetőség. Ugyanez érvényes a supportra is.
Az előfizetés tartalmaz néhány szolgáltatást, amelyet licenc vásárlása esetén külön kell megvenni (lásd a táblázatot). Ha lejár az előfizetés, a szoftvert nem lehet tovább használni, de minden projekt és adat megmarad. Természetesen egy későbbi időpontban újra előfizethet.
Milyen hosszú a bérleti idő?
A bérleti idő 1 év vagy több és lejárat után automatikusan meghosszabbodik, amennyiben nem lett felmondva.
Mi a felmondási határidő?
Az előfizetés felmondási határideje 3 hónappal a szerződés végét megelőzően van.
Bővíthető a bérelt licenc (pl. felhasználószám)?
A bérelt WSCAD licencet bármikor lehet bővíteni felhasználókkal vagy bővítményekkel. Forduljon hozzánk igényeivel az info@wscad.hu e-mail címen.
Az előfizetés lejárta után továbbra is tudom használni a WSCAD szoftvert?
Az előfizetés lejárta után a WSCAD szoftvert nem tudja többet használni. Minden adata és projektje megmarad.
Mi történik az adataimmal és projektjeimmel, ha a megvásárolt licencemet átváltom WSCAD előfizetésre?
Minden fájl és adat, amelyet egy gondozásos WSCAD szoftverrel készített, természetesen a WSCAD-előfizetésre váltás után is teljes terjedelmében rendelkezésére áll.
Mi történik az adataimmal és projektjeimmel, ha felmondom az előfizetést?
Természetesen minden adata és projektje megmarad a bérleti időszak lejárata után is.
Mi a helyzet a bérelt bővítményeimmel?
A bérelt bővítmények futamideje a fő licenchez van kötve.
Van korlátozás az egyfelhasználós vagy hálózati licencekre vonatkozóan?
Nincs. Bérelhet egyfelhasználós vagy hálózati licenceket és azokat tetszés szerint kombinálhatja.
Mi az az `ideiglenes licenc"?
A WSCAD-előfizetés során minden szerződéses évben egyszer aktiválhat egy ideiglenes másodlicencet, pl. rövid idejű, második munkaállomásként egy projekthez. Ez a licenc a megrendeléstől számítva egyhuzamban négy hétig érvényes és ugyanolyan fokozatú, mint a bérelt termék. A kiegészítő licenc lejárata után a létrehozott projekteket és adatokat tovább használhatja a bérelt szoftverben.
Kérjen ajánlatot:
1) A SUITE X PLUS Professional upgrade-jéhez viszonyítva
2) A szerződés futamideje alatt magasabb fokozatra váltás esetén az előfizetési díj megfelelően módosul.